A halál muzsikája

 A novemberi csípős szél vörös rózsákat varázsolt az egyébként hófehér arcomra. Az utasításoknak megfelelően már hetek óta figyeltem a lányt. Tudtam minden mozdulatáról, a családjáról a barátai napirendjéről, minden apró információt elraktároztam és továbbítottam a megbízónak. Ez volt az eddigi legunalmasabb megbízatásom, figyelek és jelentek. A legtöbb esetben ez is a része a munkámnak csakhogy a megbízóm az alaposabbnál is alaposabb képet akart kapni a lányról. A kedvenc ételei, zenéje, egyszóval életrajzot kell írjak róla. Ami az egészben a legfurább, nem szabad megölnöm a célszemélyt, sőt inkább őrangyal vagyok, mint orgyilkos.

 Az egyik komolyabb széllökéssel egy tekercs jelent meg előttem. Üzenet a megbízómtól. Sajnos ebben a világban a mágia áramlás sokkal lassabb és kisebb is, így az ilyen apró erőfeszítést igénylő varázslatok is rengeteg időbe kerülhetnek.

 Az üzenet a következő feladatomat tartalmazta, végre valami izgalmasat. A bensőm mélyén rejtőző szörnyeteg már izgatottan várta a pillanatot amikor támadhat, egy igazi ragadozó és éppen vérre szomjazott. Rutinosan vettem be a sarkokat és kerültem minden tekintetet. Fuvallat módjára surrantam be a hátsó ajtón , fel az emeletre, egészen a hálószoba ajtóig. Odabent hatalmas ágyon egy öreg néni feküdt. A szoba berendezése alapján otthonosságot kedvelő és egyszerűségben élő embernek mondtam volna. A szokásos bámészkodásom közepette megpillantottam egy komódot tele képekkel, bár a szentély szó sokkal inkább illett rá. Nagyrészt fekete fehér képek álltak a bútoron, ugyanis az újabb fotók már nem fértek el a gyertyák és a többi kép miatt. Voltak ott családi fotók, gyerekkori képek testvérekkel, a szüleivel, később esküvői és a gyerekeiről készült fotók. Végigfuttatván tekintetem rájöttem, hogy ezt nem egyszerűen a családjának emelte, hanem az elhunytjainak. Mindenkiről a legutolsó kép ami megmaradt. A fotók egytől egyig történetek voltak, teli fájdalommal és veszteséggel, háborúval és betegséggel. Akárcsak én, ez az asszony is megtört. Kettőnk között a különbség mégis az volt, hogy ő minden rossz ellenére a lehető legjobbat próbálta magából kihozni, még én a sorsomat vérrel láncoltam a kárhozathoz. Ő ugyan mindig gyászolni fog, de mindig felállt és élt tovább, ahogy a szerettei is szerették volna. Legalábbis azok alapján, amit az elmúlt hetekben a megfigyelésével töltöttem, számomra egy ilyen asszony rajzolódott ki. Két ennyire hasonló múltú embert küldött a sors egymás ellen, szívszorító kegyetlenség. A feladatomat mégis el kellett végeznem, az egyetlen módja, hogy valamiféleképpen megemlékezzek egy ilyen lélekről, az ha illő halált adok neki. Tény, hogy a megbízóm látványosat, kegyetlent mégis elegánsat akart, de amint a végtelen idős nőre tekintettem tudtam, hogy ő azon kevesek közé fog tartozni akiket gyászolok az áldozataim közül.

 Odaléptem az ágy mellé, letérdepeltem, megfogtam a nő ráncos meleg apró kezét és belekezdtem a sirató énekbe, amely már évszázadok óta ismeretlen nemcsak ezen de a másik világban is ahonnan én jöttem. Nem tudom miért most gyengültem el oly hosszú idő után, de emberségem apró szikrája ismét felfénylett. Még ha hamiskásan is, de énekelni kezdtem:

Ó, atyám, ki felneveltél,
Lelj békét odaát.
Ó, anyám ki életet adtál,
szereteted ne vesszék kárba.
Ó, nővéreim és húgaim,
táncoljatok az örökös napsütésben.
Ó, fivéreim, kikkel egymást támogattuk,
Neveitek zengjék örök dicsben.

 Hangom rezdülései nyomán apró jégvirágok kezdtek nyílni testén, majd a dal végére az egész egyetlen mesterien csipkézett műalkotásnak tűnt. Bár gyönyörű volt az összkép, de a valóságon mi sem változtatott. A nő halálra fagyott, és én tettem ezt vele, én öltem meg.

 A gyászos, jeges csendet odalentről beszűrődő zajok törték meg. A lány és a legjobb barátja érkezett meg az asszonyhoz a szokásos látogatásra. Nem tudtam pontosan milyen kapcsolatban álltak a nővel, egy biztos volt, szerették őt, épp ezért ha meglátják összetörnek. Főként a lány. Ha minden jól alakul, akkor végre ők is felfigyelnek és lépni fognak. Pont, ahogy a megbízóm remélte, bele a csapdájába. Az egyetlen kétes tényező a lány volt a játszmában, a Joli Joker ami nem tudni melyik félnél köt ki.

 Halkan kinyitottam az ablakot és átugrottam a szemközti fára, észrevétlenül olvadtam a lombok árnyékába és figyeltem. Ahogy összetörnek, telefonálnak és egyre több ember érkezik, majd végül senki sem marad csak én és a bennem élő szörnyeteg.