A keleti szárny előtt szobámba vettem az utamat. Felkaptam a csuklyás köpenyemet majd apám királyi címeres tőrét. A folyosókon kerültem a feltűnést. Egyedül a hálókörlet bejáratánál állták utamat az őrök.
- Fedje fel kilétét és akaratát vagy hordja el magát. - mondta az egyik, mire az aranyozott címert szem magasságba helyeztem. További kérdések helyett szalutálást kaptam. A folyosó csendjében a lépéseim sziluettje idegőrlően hangosnak tetszett. Az ajtó előtt megálltam. Odabentről feszült vitatkozás hallatszott, így kopogás helyett benyitottam. Kétség sem fért belé, hogy az összes tekintet engem vizslatott. Kivéve Eira, metsző tekintete egyenesen a lelkembe bámult.
- Veszekedést hallottam, minden rendben? – kérdeztem szórakozottan.
- A kisasszony elutasítja, hogy ruhát adjunk rá. Mégis, hogy engedhetnénk, hogy ilyen fontos emberként az udvarban fiú módjára öltözködjön? – méltatlankodott az egyik szobalány.
- A Királynő vendége úgy öltözik, ahogy Ő szeretne. Hozzanak neki olyan ruhát amit Ő maga választana. Ha pedig készen áll a hölgy, kérem szóljanak. Úgy néz ki ugyanis, hogy én fogom körbevezetni a kis vendégünket. – Azért egy kaján mosolyt engedtem el a túlpörgetett udvari beszéd után. Nem szeretem a formalitást viszont muszáj használni. Egy utolsót kacsintottam Eirára, majd kiléptem a folyosóra. Húsz perc múlva az ajtó kinyílt és az egyik szobalány betessékelt. Mellkasáig érő hullámos haját kibontották, így egészen másként festett az arca is. Halványzöld selyem inget viselt, fekete ing gallérral. Az ingre egy arany színű, fehér virág mintás mellényt vett, ami deréktól lefelé, akár egy szoknya, fodrozódott. Fekete enyhén buggyos korbársony nadrágot húzott és egy bokáig érő fűzős bakancsot. Egyszerre volt elegáns, csinos, figyelmet parancsoló és nem e világi. Amíg végigmértem észre se vettem, hogy mennyire bámulom.
- Maguknál egy beszélgetésben nem illő a másik szemébe nézni? -kérdezte fanyaran. Meg kell mondjam kicsit belevörösödtem a csípős megszólalásba. A legtöbb nő nem mert volna így megszólalni, akármilyen rangban legyen is.
- E - elnézést – dadogtam. - A feladatom az, hogy körbevezessem kegyedet az udvarban. Valamint, miután végeztünk a királynő várja tíz órakor a pavilonban egy teára.
- Nem úgy volt, hogy vele reggelizem? - értetlenkedett.
- Akadt egy kis elintézni valója, de mindenképpen felkapunk valamit reggelire menet közben, ha megfelel. Utána pedig körbevezetem. Viszont igyekeznünk kell, mert tízkor őfelsége szeretné, ha csatlakozna hozzá teára. - Vázoltam fel előtte a tervet. Picit megszeppent, de bólintott. Bátorítóan mosolyogtamrá.
- A te hálód a keleti szárnyban van. Ebben a szárnyban a hálókat csak női vendégeknek szokták kiadni. A nyugatiakat pedig egyértelműen a férfi vendégeknek. Elsőként lemehetnénk a hallba, onnan úgy is közelebb van a konyha. - javasoltam. Tisztában voltam vele, hogy a változás eléggé megviselhette, bár fogalmam sem volt mennyire. Elvégre soha sem lettem volna képes megérteni vagy átérezni mindazt amin keresztülment. Mégis borzasztóan lelombozó volt a közelében lenni, üvöltött róla a szomorúság és a kétségbeesés. Úgy éreztem tennem kell valamit ezek ellen. - Ha ügyesek vagyunk akár a barátodat is meglátogathatjuk. Biztosan örülne neked. - Az arca azonnal felvirágzott. Izgatottság és boldogság sugárzott róla.
- Induljunk! - Karon ragadva elkezdett húzni a rossz irányba. Először meglepődtem, majd nevetve megálltam. Először nem tudott mit reagálni, majd rájött, hogy valami nem kerek.
- Rossz irány igaz? - Húzta el a száját.
- Talált, de ha a hölgyem megengedi innen átveszem az irányítást. - Rosszalló pillantásokat lövellt felém. -Kérem bocsásson meg, amiért kinevettem. Legközelebb semmi ilyet nemteszek, főként, hogy ez a kisasszonyt annyira bántja.
- Könyörgök, hagyjuk ezt az egész magázódást. A hideg futkos tőle a hátamon. Ráadásul én nem vagyok se kisasszony se hölgy. Gyűlölök bármi ilyen megszólítást, főként olyantól, aki tulajdonképpen velem közel egykorú. - Bár meglepett a dolog,sőt az udvari protokoll szerint amíg nem kap rangot és a királynő vendége ezek a megszólítások helyénvalóak, a magázásról nem is beszélve. De Natalia tanácsa jutott eszembe, miszerint legyünk bizalmasok. „Ha elhagyom a formalitásokat akkor könnyebben fogok tudni közeledni hozzá, és még hamarabb tudhatom majd a szövetségesemként. „- gondoltam.
- Akkor, hogyan szólíthatom? - puhatolóztam.
- A nevemen, egyértelműen. - Látszott rajta, hogy mennyire felbosszantja a helyzet. Nekem viszont annál jobban tetszett, hogy bosszanthatom. - És légy szíves tegeződjünk, mintha barátok lennénk. Már, ha nem probléma ez egy lovagnak.
- Még nem vagyok lovag, de már csak pár év kérdése. Egyébként honnan hallottál róla? - Elmosolyodott és vállat vont. -Eira, kérlek, nem arról volt szó, hogy barátok leszünk? A barátok nem titkolóznak. Szóval ki vele! Ki mondta el?
- Először is, miért is olyan fontos ez neked? Más részt, mégis mióta vagyunk mi barátok? - A pimasz vigyor és a hangsúly, ahogy ezeket a mondatokat kimondta. Bár magamnak sem akartam beismerni, de zavarba hozott. Egy pillanatra még az is eszembejutott, hogy mennyi problémát okozhatna nekem ez a lány, és talán valahol nem is bánnám annyira. Ezt a gondolatot viszont gyorsan el is hessegettem.
A konyhába érve szinte mindenki köszönt, Eira kicsit csodálkozott is rajta, de nem tehetek róla, hogy törzsvendég vagyok itt. Amellett, hogy igazi haspóknak számítok egész tűrhetően főzök is, persze a kastély szakácsa mellett sose lehetnék igazán jó. Ő a titkos szenvedélyem mestere, ha odahaza lennék szó sem lehetne ilyenekről.
- Á, drága fiam! Örülök, hogy itt vagy, mit terveztél mára? -Érdeklődött hatalmas mosollyal az arcán, aztán jobban szemügyre vette a mögöttem megbújó Eirát. - Ó, felség észre sem vettem..., őszintén röstellem a viselkedésem.....én, kér egykis muffint? - Próbálta menteni a menthetőt. Látszott rajta,hogy szégyelli magát és olyan zavarban van, amit még tőle sem vártam volna. Pedig ő még Nataliara is úgy néz, mint egy szerelmes kisgyerek.
- Mester, ő itt Eira Kesden. Még nem vagyunk barátok, de dolgozom rajta, hogy ne így legyen. Azért jöttünk, hogy magunkkal vigyünk egy kis reggelit. Aztán körbevezetem a kastélyban. Van itt valami, amit magunkkal tudunk vinni? - Tértem a lényegre.
- Neked bármit! - felelte mosolyogva. Az egyik lány két bögre gőzölgő forrócsokit nyújtott át nekünk. Imádtam a forrócsokit, nem csak az íze miatt, hanem mert azonnal felmelegített belülről. Ahogy titkon Eirára pillantottam, úgy nézett ki hasonló véleménnyel van a dologról. Talán mégsem annyira más, ahhoz képest, hogy szó szerint két különböző világ vagyunk. Az álmodozó idillemet, az egyik konyhai alkalmazott zavarta meg. A séf kiadta nekem is a munkát, kicsit sem örültem neki. Persze, nagy nehezen még sikerült elintéznem egy kis meglepetést későbbre a jövendőbeli barátosnémnak is. Vannak előnyei, ha az ember sokmindenkit ismer.
Mindeközben Eira fel s alá járkált, vigyázva, hogy senkit se lökjön fel, viszont mindent alaposan megnézzen. Mikor mellém lépett sajnos a csendes megfigyelése abba maradt.
- Ugyan már, a lovagok maguknak is képesek reggelit készíteni. Hajrá, mutasd meg mire vagy képes! - kuncogott Eira. Fogalma sem volt, hogy tényleg meg tudom csinálni. Mikor pedig elé raktama kis kosárba előkészített reggelinket, eléggé meglepődött.
- Indulhatunk? - kérdeztem bazsalyogva. Jól esett, hogy meg tudtam lepni. Lehet elértem, hogy lassan hagyja ledönteni az önmagában felállított sztereotípiákat. Vagy legalábbis, egy picit megrengettem, ami már haladás volt.
Utunkat az első kertben kezdtük, mondjuk úgy, hogy csöppet sokkot kapott mikor meglátta a parkot. A tekintete fénysebességgel vándorolt a kovácsoltvas kapu, a monumentális szobrokkal díszített szökőkutak illetve az impozáns, hófehér, félig a hegybe épített kastély között. Vicces volt nézni, hogy elvitte a cica a nyelvét, de sok dolgunk épp elég indíttatás volt arra, hogy behurcoljam a főbejárati csarnokba.
- Ezt a csarnokot csupán fontos emberek fogadásakor vagy különleges eseményekkor használjuk. Minden más esetben a hátsó, illetve oldalsó kijáratok egyike használatos. Már ha nincs baja őfelségének azzal, hogy cseléd ajtót használ. - szúrkálódtam.
- Nagyon vicces. Akármelyik ajtó megteszi, ameddig elérem a célt. Valami fontosat nem akarsz mutatni? Aminek mondjuk értelme is van? Mármint ez a kastély hatalmas és eltart egy darabig mire feltérképezem merre kell mennem. Egyenlőre a fontosabb helyeket mutasd csak meg.
- Nos az étkezőt és a konyhát már ismered. A be- és kijáratokkal tisztában vagy. Maradt a dolgozószoba, de a királynőt nem kellene megzavarnunk szóval az a látogatás csúszik. Mi van még... mondjuk a trónterem, az istálló, a kincstár, a könyvtár, a zeneszalon, illetve esetleg pár terem a hegy gyomrában. - Gondolkodtam hangosan.
- A hegy gyomrában? Azt mégis hogy? - értetlenkedett.
- Ez a kastély nagyobb, erősebb és szebb, mint aminek látszik. Viszont most irány a trónterem és aztán a könyvtár különben nem érünk oda a teára. Mozgás! - Toltam magam elé. Ahogy szedtük a lábunkat rájöttem, hogy egy rövidítenünk kell utunkat, ugyanis túl sok időt vesztegettünk a konyhában. Ezért az emlékek csarnokán át indultunk el. Mint később kiderült, nem volt annyira jó ötlet. Ugyanis a csarnok előtti folyosó tele volt függesztve az előző uralkodók portréival. Eirát pedig fúrta a kíváncsiság, szóval lassítottunk.
- Ők voltak az előző királynők, igaz? -kérdezte elcsukló hangon. Bólintottam. - De miért csak nőket látok itt? Férfiak sosem uralkodtak, vagy mi?
- Nos, alapjáraton itt ebben az országban sosincs férfi uralkodó koronáva. Sőt egyetlen eset kivételével házasságról sem tudunk beszélni. - gondoltam vissza a bácsikám történelem óráira.
- Ki volt az? - kérdezte. - Hogy hívták azt a nőt és a férfit?
- Isolde királynő és a férje Torryn király. Mindketten uralkodók voltak már mikor megismerkedtek, először politikai előnyt szerettek volna kovácsolni maguknak, viszont szerelmesek lettek és összeházasodtak. Ideiglenesen az országaik is egyesültek. Persze Isolde idejében is már fent állt a mostani rendszer, szóval a gyermekeik kizárásos alapon Torryn királyságát örökölhették. De mindegy is, a történelem órát nem nekem kell megtartanom, bár szívesen állok rendelkezésedre akár korrepetálásban akár másban bármikor. -kacsintottam rá. Elmosolyodott, mire a szívem hevesebben kezdett verni. El akartam kergetni ezt az érzést, szóval karon ragadtam és futottam előre.
- Gyerünk hercegnő, ha elkésünk akkor a királynő toronyfogságra ítél minket és még rengeteg mindent szeretnék még megmutatni neked.
A trónterembe érve megpördítettem, majd meghajoltam előtte. Eira pedig nevetett, ez a fajta érzelem egyszerűen gyönyörűvé tette. Szinte ragyogott. Ahogy őt figyeltem észre se vettem, hogy elfelejtettem levegőt venni. Ennek nem lesz jó vége, éreztem, mégsem akartam tenni ellene semmit.
- Eira mit szólnál egy kis meglepetéshez?
- Attól függ mi az. - mosolygott és kíváncsian fürkészett.
- Az titok. Annyit elárulok, hogy a következő állomásunkon vár téged. - A csillogás a szemében felerősödött és egy pillanat múlva megfogta a kezem és kiszaladtunk az ürességtől terhes teremből. A következő sarkon megálltunk egy kétszárnyú ajtó előtt. Udvariasan kinyitottam az egyik ajtót és beengedtem Eirát. Először bátortalan volt, de mikor meglátta a barátját felsikított és a nyakába vetette magát. Úgy szorította, mint aki azt hitte elvesztette örökre. Pár pillanat múlva felém fordult, arcán könnyek patagzottak és azt suttogta: Köszönöm.
- Nyugi Eira. Jól vagyok, sőt kiderült, hogy annyira nem is rosszak erre az emberek. - a szemébe néztem és már olvasott is bennem. - Mi történt?
- Ez egy nagyon hosszú történet. Amíg nem voltál magadnál történtek bizonyos dolgok, de azt lehet majd inkább kettesben kellene megbeszélnünk. - biccentettem a kísérőm felé. Jas bólintott. Sejtette, hogy fontos lehet. Átlátott az álcámon, tudta jól mennyire ki vagyok borulva.
Az ajtón kopogtak , majd egy másik fiú lépett be. Ő is ott volt mikor ide hoztak minket. Hármójuk közül róla tudtam a legkevesebbet. Szótlan volt, a társaival sem kommunikált valami sokat.
- Őfelsége várja a hercegnőt a pavilonban, a rózsakertben. - hangja határozott volt, szenvtelen. Tekintete pedig jeges. Az egész lényétől a hideg rázott. Jas bíztató mosolyt küldött felém, megöleltük egymást majd a két fiúval az oldalamon elindúltunk. A mosoly úgy fagyott rá az arcomra akár a levegő és a hangulat hármunk között mikor bezárult mögöttünk az ajtó. A gyomrom összeszorult és rázott a hideg, sajnos nem foghattam a reggelimre, sokkal inkább a félelemre ami átjárta minden egyes porcikámat. A különböző lehetőségek és kimenetelek gondolatai, hogy mégis milyen lesz a beszélgetés a királynővel lüktető fejfájássá váltak. Mint mindig, most is túlgondoltam a dolgokat. Egy egyszerű beszélgetés semmi több, ha eléggé figyelek akár azt is megtudthatom hogyan szökhetünk meg innen Jassel, elvégre eléggé kételkedtem, hogy csak úgy elengednének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése